Újabb gazdasági válsággal kell szembe néznünk?

Újabb gazdasági válsággal kell szembe néznünk?
Annyi változó van ebben az egyenletben, hogy nem lehet, még meg jósolni sem. Vannak rá utaló jelek, és valószínű, a mai Trump és a Kínai Államfő találkozója ia hatással lesz a gazdaság alakulására is.
Elemzők, és olyan emberek akik árgus szemmel figyelnek mindenre ami a világban történik, azt sugallják, hogy valami alakulóban van, lehet egy újabb gazdasági világ válság! Nyilván ezek nem hivatalos prognózisok, inkább csak megérzések. Nem követem olyan szinten a politikát, hogy akár véleményt is nyílváníthatnék. Nem is ez a célom ezzel a bejegyzéssel.
A kryptovaluták életében, a krízisekkel  kapcsolatban, van egy olyan megfigyelés, tapasztalat, hogy válság idején amíg a fizetőeszközök értéke esni kezd, addig a kryptovaluták értéke emelkedik!
A kryptovaluta független a Kormányoktól, Bankoktól, és ez adja a lehetőséget, hogy a kriptovalutába fektetett pénz, nem lesz áldozata egy esetleges gazdasági világ válságnak. A coinunk egyre értékesebb lesz, vásárolhatunk vele szinte bármit a DealShaker webáruházban, és még számtalan dologra használhatjuk.
Visszatérve a piacot, a tőzsdét mozgató nagybefektetőkre, érdemes odafigyelni arra, ők hova fektetnek be most nagy tőkét, igen a kriptovalutákba. Ők nincsenek félre informálva, tudják mikor, mit kell lépniük. Most kriptovalutát, azaz onecoint vesznek.
Az is jelzés értékű lehet, hogy emelkedik a coinok értéke most is.
Ezek az eshetőségek ha nem gondolkodtatnak el, akkor te vagy az az ember, aki büszkén úszik szemben az árral, és azt sem bánja, hogy a vagyonát elsodorja a víz. Nem ijesztegetni akarlak, ezzel figyelmeztetni szeretnélek, hogy figyelj a változásokra, és ha megalapozottabb jeleket látsz, tegyél valamit, hogy a pénzed ne értéktelenedjen el. Az is jó döntés lehet, ha aranyba fekteted a pénzed, ám most a coin értéke magasabb az aranyénál. Amivel vásárolni is tudsz az viszont csak a onecoin, vagy más coin. Ami a onecoin mellett szól, az Európai Parlament szabályozni próbálja a coinokat, és itt fontos szerepet kap a centralizált, nyomon követhető, átlátható, teljesen egyedi onecoin, szemben a decentralizált, ellopható, hamisítható, anonym coinokkal!
A világ szédületes tempoban változik, fejlődik. A banki rendszerek mellett megjelent a digitális fizetőeszköz. Mindenképpen tért hódít, helyet követel magának a fizetőeszközök világában. Ez már a jelen és a jövő!
Én szerencsésnek érzem magam, hogy megélhetem, és részt vehetek benne! Már ma is a kifizetések 1%-a az ami készpénzzel történik, a többi digitális utakon vándoról ide-oda. Ez jó, csak kicsit költségesek a tranzakciók. A onecoin küldése, mozgatása, szinte semmibe sem kerül! Ez is egy pozitívum.
Talán 10 év múlva a gyerekek csodálkozva kérdezik a szüleiket, ha találnak egy-egy “régi” pénzt, Anya, vagy Apa tényleg ilyen papírokkal fizettetek?
Szeretnél kérdezni? Az elérhetőségeimen megteheted:
csaszihajni@gmail.com
06 20 386 4877
Császi Hajnalka    a Facebookon is
Őszinte, baráti üdvözlettel      Császi Hajnalka

Ha lemaradtál, még nem biztos, hogy kimaradsz!

 

Ez pár hetes kép az újonnan belépőkről, tehát az adatok nem frissek, de ami jól látható, hogy világszerte közel 200 / de lehet már ez is több/ országban van jelen a OneLife cég.
Regisztrált tagjainak a száma 2-3 hete elérte a 3 milliót. Ezek konkrétumok, nem találgatások, jósolgatások! A OneLife cég töretlenül halad előre,  őrületes tempóban fejlődik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy amikor  2018-ban  a tőzsdei bevezetés megtörténik, minden tökéletesen rendben legyen.
Most jöjjön néhány nagyszerű hír, ha lemaradtál bármilyen oknál fogva a nemrég lezárt promóciókról!
A plussz 1 split határideje ápr.17.-ig meg lett hosszabbítva. A split értéke ma 97%-on van, és értelemszerűen az  addig  frissített csomagokra érvényes ez míg a 100%-ot eléri. A split után 5 nap alatt be kell küldeni a tokeneket a bányába, ez nagyon fontos!
És még egy jó hír, aki bővített Bonus Power Pack csomaggal upgradelt plussz 28 % tokent kap a plussz 1 splithez. Ez a fajta promóció csak egyszer jár, másik csomag frissítésekor már nem veheted igénybe.
A Portfolio.hu című weboldalon megjelent egy megalapozatlan, de azt is mondhatnám rosszindulatú cikk. Olvastad, vagy nem nemtudom. Annyit azért érdemes tudni, hogy a cég, a OneLife cég mindenre kiterjedő hivatalos cáfolatot készített. Az újságíró egyértelműen ellenérdekelt az ügyben, csak az eszközei finoman szólva sem etikusak.
Az Európai Parlament, célul tűzte ki, hogy a centralizált kriptovalutákat, mint a onecoin alapul véve, valami szabályozást dolgoznak ki a kriptovalutákra, hogy ne lehessen ellopni, törvény ellenes módon felhasználni, ahogyan azt a decentralizált digitális valutákkal meglehet. Ez is azt támasztja alá, hogy a onecoin technológia követhető, nem hamisítható, áttlátható, teljesen egyedi minden darabja, beazonosítható.
Az előző bejegyzésemhez kiegészítésként teszem ide ezt a képet. Itt láthatók az alap csomagok, a hozzá tartozó One Akademy szint, az oktatási csomag euroban fizetendő értéke amihez plusz 30 eurot kell számolni reg.díjként, és végül a promocios tokenek számát láthatod.
Kérdésed van? Hívj bátran!
Elérhetőségeim:
csaszihajni@gmail.com
06 20 386 4877
kövess a Facebookon          mint   Császi Hajnalka
Baráti Üdvözlettel    Császi Hajnalka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te melyik csomaggal indulsz az anyagi jólléted felé?

Apró kis kitérő mindjárt az elején. A onecoinnak van arany fedezete!

És akkor jöjjenek a csomagok!

Te melyik csomaggal indulnál el az anyagi jóllét felé?
Nem az a kérdés, hogy jobban szeretnél élni, igaz? Az sem kérdés, hogy a pénz a fán terem-e? Inkább arról van szó, mire vagy hajlandó, hogy megszerezd! Időt? Munkát? Pénzt? Mit tudsz befektetni, egy 100%-ban biztos érték növekedésért?
Az igazság az, akár mi is a válaszod, ha elszántad magad, tedd meg az első lépést és regisztrálj, hogy a OneLife tagja legyél. Lesz két heted, hogy eldöntsd mit kezdesz a felkínált lehetőségekkel. Ebben tudok segíteni Neked, ha megkeresel telefonon, vagy emailben,  akár itt hozzászólás formájában. Nagy vonalakban ezek közül választhatsz:
⦁ A legfontosabb, hogy vásárolj oktatási csomagjainkból /erre van kettő heted, utána befagyasztják a pozíciódat/, ha meggondolod a dolgot újra kell regisztrálni, tehát erre figyelj oda!
⦁ Kezdj el hálózatot építeni, amennyiben részesülni szeretnél a jutalékokból is.
⦁ Vásárolj OFC-t azaz részvényopciót, értékes részvényei lesznek kb. egy év múlva.
⦁ Vegyél részt a DealShaker webáruház elfogadóhely növelésében, szintén jutalékért
Egyetlen regisztráció és egy csomag vásárlása elég ahhoz, hogy egy év múlva vállon veregesd magad, és azt mond, JÓ DÖNTÉS VOLT!
Azonnal kapsz egy saját webirodát ahol kezelheted, feltöltheted az adataidat. A csomagért kapott promóciós tokeneket /zsetonokat/ innen küldheted a” bányába” ahonnan pedig coinok formájában látod viszont őket. Ezekkel a coinokkal vásárolhatsz OFC-t, vásárolhatsz a DealShaker webáruházban, coinszéfbe teheted.
Ahogyan én tudom, a létező kb. 600 féle coinból, egyedül a onecoinnak van aranyfedezete.

És akkor nézzük, milyen csomagok közül lehet választani!
Jó tudni azt is, hogy az egyszeri csomagok mellett választhatsz un. combo csomagot is, amivel növeled az értékét, több splited lehet, ami több tokent, több coint jelent! Ha meggondoltan állítod össze combo csomagod akkor nem csak duplázódik a befizeted pénzed értéke, de lehet 4-6-8-vagy akár 16-szoros is. Í gy neked nem 99 tokent kell adnod egy coin kibányászásáért hanem esetleg 6 tokent. Ugye sokkal-sokkal tobb coinod lesz, ha élsz ezekkel a lehetőségekkel! A  képen a z első négy csomag szerepel, 140- 3300 euroig, de nagyon komoly befektetői csomagok is vannak.
El kell gondolkodj, meddig akarsz várni. Most 99 tokent kell adni, hogy meglegyen 1 coinunk, de lehet pár hét múlva 110-120-at. Miért akarsz kimaradni ebből a még mindig nyerő pozícióból, mikor 1 év múlva a tőzsdei bevezetés után, akár milliomos lehetnél, attól függően mennyi pénzt vagy hajlandó most erre áldozni. A coin várható értéke egy év múlva 25 euro lehet, vagy több. Ez a jövő, ez vár Rád is. ha most okosan döntesz.
Nyugdíjas vagy? Egyetemen tanulsz? Neked is nagyon jó ez az ajánlat!
A részleteket megkeresés után elmondom neked.
Keress ha kérdésed van, megbeszéljük, segítek melyik csomag/kombináció/ felel meg Neked leginkább!
Baráti üdvözlettel   Császi Hajnalka
Elérhetőségem:
csaszihajni@gmail.com
06 20 386 4877
Császi Hajnalka       Facebookon

Amit a bónuszokról tudni érdemes!

Ez a kereskedői platfomunk a DealShaker! Az általad behozott kereskedők forgalma után is jár a jutalék! Ezért is ha teheted, és tudod, építs hálózatot!
És akkor tényleg jöjjenek a bónuszok!
A legfontosabb, nagyon egyszerű,nagyon vonzó, inspiráló.
Mind ez akkor bír jelentőséggel, ha regisztrált tagja vagy a OneLife cégnek, és       vásároltál oktatási csomagot. Tehát innen indulunk!
Bináris rendszerben kell a hálózatot építeni, ami azt jelenti, hogy kettő lábra kell elhelyezni a szponzoráltjaidat, akik nálad regisztráltak.  Csak figyeld milyen egyszerű a bónusz rendszer!
⦁  Network bónusz-   a rövidebb láb teljes forgalmának 10 %-a
 Direkt bónusz-  az általad behozott emberek  forgalmának 10 %-a
 Start up bónusz – csak indulóknak, az első hónapban, ha 5000 pont forgalmat teljesítenek, akkor 500 ajándék token jár.
Ami nagyon különleges, az a matching bónusz!
Hírek:
Bár ezeket már nehéz lenne kihasználni, de azért fontos lehet!
Ápr.1-vel lejár a dupla split lehetőség véget ér, és  a +28% token akció!
Ha követed a történéseket, akkor érted milyen jó az, hogy a split 96%-on van ma, és 100-nál ismét split lesz,és  kezdődhet a “bányászás”! Figyelj, ha több mint 1 splited van, akkor Te még ne küld be a tokenjeidet!
Most 99 tokent adunk 1 coinért. Nem érdemes várnod, ha sokat bizonytalankodsz, egyre többe kerül ez neked.
A coin most 9.85 euro, atoken 0.27 euro./ ezt csak úgy megjegyeztem/
Azt ugye hallottad, itt pénzt nem veszíthetsz! Ha nem építesz hálózatot a coinjaid értéke akkor is egyre nagyobb lesz. EGY ÉV! Ennyit kell várnod a tőzsdei bevezetésig, amikor a cég is, és a onecoinunk is tőzsdére kerül. Ha vonzódtál eddig is a tőzsde világához, akkor most élesben is benne leszel. Csak nézd meg a bitcoin menetelését, a tőzsdei indulás után! A várakozások szerint a onecoin 25 euro körül kezd majd.

Érdemes gyorsan határozni! Nyilván érdekel a onecoin, azért olvasol itt is. Bármikor beléphetsz egy, vagy több csomaggal, csak az nem mindegy, mennyi coint kapsz akkor! Ahogyan emelkedik a bányászási nehézség, úgy nő az 1 coinért fizetendő tokenek száma.
Kérdezz bátran, hisz mindent nem lehet még egy blogban sem leírni, és nem is ez a szándékom. legközelebb olvashatsz a regisztrációs csomagokról és egy érdekes hírrről is
Elérhetőségem:
csaszihajni@gmail.com
Császi Hajnalka   Facebook
06 20 386 4877
Baráti üdvözlettel            Császi Hajnalka

Március 15 elmult, a szuper ajánlatokkal együtt, de ez korántsem a világ vége!

Március 15 elmult, a szuper ajánlatokkal együtt, de ez korántsem a világ vége!
Amiről most írok legalább olyan lehetőségekkel bír, mint a március 15.-én véget ért ajánlatok. Ez nagyon is összefügg Dr Ruja Ignatova tulajdonos, cégvezető hivatalos bejelentésével. Nagyon vártuk, és most megtörtént a cég 2018 2. negyed évében kimegy a tőzsdére, és természetesen a onecoin is.
Miért jó ez nekünk? Igaz, hogy az 50%-os áron vásárlás lehetősége véget ért, de még mindig tehetünk anyagi javaink gyarapodása érdekében ezt-azt!
Két napja láttam egy videót Uwe Hentschel /egyik felső vezetőnk/ válaszolt kérdésekre, és beszélt az OFC-ről, ez  részvény opciót jelent, és a kibocsátásra kerülő részvényekről, ezek összefüggéseiről. Oda szegeződtem a képernyőre, hisz erről most hallottam előszőr. Persze, hogy érdekelt hisz én is rendelkezem OFC-vel.
Felkeresett egy nagy tőzsdei lichtensteinben székelő Vagyonkezelő Társaságot / 15 tagja van/, és tőzsde specialisták,  1 millió  onecoinnal  rendelkeznek, akik egy ideje vizsgálják, figyelik a cég fejlődését. Összehasonlították pld. a Facebookkal és más cégekkel, a tőzsdei bevezetésük előtt. Az eredmények nagyon pozitívak, értékét növelve így a OneLife-nak.
Több Ázsiai tőzsdével tárgyalt Dr Ruja Ignatova, Ugyanis ázsiai tőzsdére kívánja kivinni mint a céget, mint a coint. Itt 1 részvény nyitó, kikiáltási ára 2-6 Eur
Uwe H.-től hallottam az átváltási értékekről is.  12 OFC-ért kapunk 1 részvényt majd.
Összesen 9 milliárd részvény kibocsátás lesz, és ami most jön nagyon fontos! 3 milliárd részvényt a coinnal rendelkezők vásárolhatnak meg , 3 milliárdot egy stratégiai befektetőnek kívánnak adni, és a maradék 3 millárd kerül a nyilvános kereskedésbe, külső befektetőknek. Vagyis ha a 3 milliárd OFC, coinnal rendelkező gazdára talál, R.Ignatova lezárja a további vásárlási lehetőséget!
A onecoin tőzsdei nyitó értékét 25 Eur körül várják, az eddigi fejlődés, coin érték növekedés alapján.
Neked van coinod, vagy OFC-d? Tervezel, van stratégiád? Egy dologra oda kell figyelni. Van egy nehézségi mutató ami azt jelenti, hogy 1 coin kibányászásáért mennyi tokent kell adnunk. 2-3 héttel ezelőtt ez a szám 77 volt, most 99-re emelkedett. Ezért nem mindegy mikor vásárolsz csomagot, minél hamarabb megteszed annál jobban jársz! Számoltam coin értéket, részvény értéket, olyan elképesztő eredményeket kaptam, hogy nem is írom ide, talán el sem hinnéd.
Naponta 2-10 000-el növekedik a tagok száma, világ szerte. Ugyanígy a DealShaker elfpgadóhelyek is rohamosan növekednek. Ezek a tények mind a cég szavahihetőségét erősségét támasztják alá értékét növeli.
Ilyen lehetőséggel aligha találkozunk mostanában, ki kell használni a kezdési előnyöket! Még mindig benne lehetsz a nagy hajrában, és akár vagyont, anyagi jólétet teremthetsz magadnak, a családodnak.
Most ez volt a legfontosabb, hisz a hátralévő 11-12 hónap nagyon izgalmas lesz. Mellette ha hálózatot is építesz, nem lesznek anyagi gondjaid. Igaz már ígértem a jutalékok ismertetését, a bónuszokat, de ez most fontosabb volt, hogy elmondjam, hogy még időben meghozhasd a döntésed, hogy akarsz-e részese lenni ennek hihetetlen folyamatnak!
Remélem fontosabb a Te jólléted, mint a kétkedésed, hisz a OneLife olyan eredményeket produkált már eddig is, amit kevés, vagy senki nem tudott. Nem említek mást mint, hogy a 6 milliárdos forgalmat alig 2 év alatt érte el, és ezt a Facebook, Apple, Google is csak 5-6 év alatt voltak képesek produkálni.

Ha kérdésed van, vagy regisztrálni akarsz, keress meg, hogy segíthessek!
Elérhetőségeim:
csaszihajni@gmail.com
/36/ 06 20 386 4877
Regisztrációhoz kattints a fő oldalon a reg. fülre
Baráti üdvözlettel  Császi Hajnalka

Miért jó, ha van onecoinod?

                      

 

Miért jó Neked a onecoin?
Ebben a technikailag gyors ütemben fejlődő világban, már nem akadunk meg egy kártyás fizetésen, vagy netes vásárláson, banki utaláson a neten. Nemrég olvastam, a pénzforgalom 1 %-a történik csak kézzel fogható fizetőeszközzel. A  pénzmozgás virtuális uton zajlik. A gond csak ott van, hogy a banki ügyletek bizony sokba kerülnek. A pénzünk időről-időre inflálódik, vagy értéke valamilyen gazdasági, politikai ok folytán hírtelen zuhanásba kezd. Ilyen volt pld. a svájci frank, és vele együtt a mi svájci frankos hiteleink bedőlése.
Most nézzük meg a kriptovalutákat, pontosabban a onecoint. Nem függ politikától,  kormányoktól, és még a bankoktól sem. Gondold csak el, van egy olyan fizetőeszközöd, amit szinte ingyen, pillanatok alatt elküldhetsz a világ tulsó végére! Meg is érkezik kb. 10 perc alatt, vagy hamarabb. Banknak a közelében sem jártál, csak pld. fogtad a mobilod, a laptopod stb. és akár egy aplikációval, vagy a saját coin fiókodból elküldted.
Vásárolni akarsz egy autót, sílécet, üdülni mnnél, butor kellene, vagy bármi?  Talán nem is gondolsz bele, hogy milyen kedvezményes áron tudtál hozzájutni a kívánt termékhez, Csak gondoljuk végig! Most belépsz a OneLife vállalat hálózatába, veszel egy oktatási csomagot 110-510-1100-………+30  euróért, és kihasználod az összes lehetőséget még márc.15 előtt 4-5-szörös mennyiségű coinod lesz minimum. Amikor elköltöd, vásárolsz jusson eszedbe, hogy ugyanannyi pénzért mennyivel több coint kaptál. Igaz, Neked is annyi coint kell fizetned mint amit kérnek a termékért, szolgáltatásért, de ez neked jóval kevesebbbe került.
Most 1 coin 7.85 eurót ér. Ha még gondolkodsz pár hetet-hónapot, sokkal kevesebb coinod lehet, mert a kitermelési értéke emelkedni fog. Viszont ha gyorsan döntesz, több okból is / erről egy előbbi cikkben írtam, a határidőknél / szerencsésnek mondhatod magad. Kisregényt írhatnék, és nem is értenéd meg, de hidd el, sokszorosa lenne a  coinod száma az alap mennyiségnél. Pár hónap múlva pedig már az értéke is jóval nagyobb lehet.
Egy dolgot azért még szeretnék tisztázni. Miből is fizeti ki a OneLife cég ezeket a pénzeket? Semmiből! Ugyanis nem a cég fizeti ezt ki, hanem a cég marketing munkájának köszönhetően a piac realizálja. Első hallásra talán nem könnyű megérteni. Amíg mint külső szemlélőként olvasod ezt nincs rálátásod az egészre, de amikor taggá válsz, meg fogod érteni.

Arra bíztatlak, ha érdekel ez a világ- mert nagyon izgalmas, regisztrálj a nyitóoldalon, és indulj el akár a legkisebb csomaggal.
A coinokat természetesen nem csak elkölteni lehet, ha vársz egy évet, nagyon
izgalmas dolgok történnek!

             De erről legközelebb írok!
Ha kérdésed van, hívj fel, írj emailt, skaypolhatunk /egyeztetni kell időpontot/, segítek szolgáltatáshoz.
abban, hogy mi a legjobb választás Neked!
Baráti üdvözlettel   Császi Hajnalka
Elérhetőségeim:
csaszihajni@gmail.com
06  20 386 4877
csaszihajni1  –  skayp
Császi Hajnalka    Facebook

Szédületes, megállíthatatlan a DealShaker növekedése!


Szédületes, megállíthatatlan a DealShaker növekedése!

 
 Mit is tesz a DealShaker?
Kereskedőknek, szolgáltatóknak és egyéni hírdetőknek biztosít hírdetési felületet, platformot, lehetővé téve a tranzakciók lebonyolítását onecoin plussz euró/készpénz formában.  Az itt megjelenő ajánlatokat jelenleg 3 millió aktív felhasználó látja, 194 országban szerte a világon.      Ezek az adatok folyamatosan emelkednek. 2018 első negyedévére, 10 millio felhasználó és 1 millió elfogadóhellyel számolnak.
 Kinek hasznos a DealShaker?
Aki aktív tagja a OneLife cégnek, rendelkezik onecoinnal. Természetes, hogy vásárolni szeretne olyan helyeken ahol elfogadják fizető-eszköznek a coinjait. Min. 50%-ban coinnal fog fizetni. Ha felmész a www.dealshaker.com oldalra látni fogod, hogy szállodáktól elkezdve mi mindent lehet már most is megvenni coinnal fizetve.
Mit hirdethetsz? 
⦁        Szogáltatást – wellness, személyes szolgáltatás, gyógyászat
⦁        Termékek – felszerelés, kozmetikum, otthon dekor, technológia, könyvek, szakmáerméketk, egyéb
⦁        Utazásokat – hotelek, szállások, hely bérlés, közlekedés, hajóutak, autókölcsönző
⦁        Otthon és autó  – belső design, takarítás, kertészet, elektronikai szolgáltatás, autó karbantartás, autó eladás, belső kiegészítők stb…
⦁        Szórakozás és hobby – színház jegyek, művészeti kiállítások, vidámpark, stb…
Csak gondolj bele, ez a platform 2017.02.16.-tól nyilvános, és már 12779 regisztrált elfogadóhely van. És hasznos annak is aki elfogadóhely lesz. Coinja ma 3 millió embernek van, nyilván ott fogja elkölteni ahol elfogadják, ezzel szerezhetnek olyan vásárlói réteget, a kereskedők, szolgáltatók, akiknek sok coinjuk van, és költeni akarnak.

Te is megcéloznád ezt a vásárlói réteget? Regisztrálnod kell, amit két módon is megtehetsz. Rregisztrálj a OneLife Cégnél, és ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval a DealShaker oldalra is be tudsz lépni, feltölheted a kért információkat, adatokat. A másik  lehetőség, hogy a DealShaker oldalra regisztrálsz közvetlenül.regiszt A főoldalamon tudsz rálni, vagy az itt lévő linkeket használva is megteheted: OneLife oldalra itt    http://onelife.eu/signup/csaszihajni    DealShaker oldalra pedig itt   http://dealshaker.eu/signup/csaszihajni    ilyenkor a rendszer automatikusan létrehoz egy onelife fiókot is. Regisztrálj valamelyik linken! A hírdetői platformra az adatok feltöltéséhez hasznos , jól használható oktató videokat találsz amik végigvezetnek az egész folyamaton, valamint személyes segítséget kérhetsz az elérhetőségeimen!

 Tehát mi a teendő, ha elfogadóhely akarsz lenni?

Kérdezz, regisztrálj, töltsd föl az adatokat, és az egyéb információt amit kér a rendszer , és legyen sok coinnal fizető vásárlód!
Belekezdenél, de kérdéseid vannak? Bármikor szívesen segítek, csak keress meg az elérhetőségeimen.
A márc.15.-én lejáró határidős lehetőségeket is nézd meg, egyszeri ajánlatokról van szó.
Elérhetsz
06 20 386 4877
csaszihajni@gmailcom
Császi Hajnalka  /Facebook/
Itt regisztrálhatsz: http://onelife.eu/signup/csaszihajni
vagy                          http://dealshaker.eu/signup/csaszihajni
Baráti üdvözlettel      Császi Hajnalka

Egy biztos jövőért, mit tennél meg? Határidős szuper ajánlatok

           

              Határidős szuper ajánlatok!!!

 

Egy nagyon rövid gyorstalpaló, hogy akkor is értsd miről beszélek, ha még nem vagy regisztrálva.
A OneLife regisztráció után, 2 heted van oktatási csomag vásárlására  /két hét után fagyasztják a pozíciódat, és újra kell regisztálni, ha meggondolod mégis a dolgot/. Ezzel örök tagságot is kapsz, és ha csak nem akarsz, nem kell többet vásárolnod. Amit kapsz, az egy oktatási csomag és hozzá promóciós “tokenek”, vagy zsetonok.

          Ezeket kell egy meghatározott időben beküldeni a “bányába”, és a bányászás eredményeként onecoinokat kapsz, ami maga a kriptovaluta. A “bányászás, algoritmusok keresése, ami a blokchain /bloklánc/ technológiának köszönhető. Erről már olvashattál, hiszen a bankok is próbálják integrálni, bizonyos műveletek kiváltására alkalmazni. Elképesztő jövő áll a bloklánc alkalmazás előtt, átláthatóságának, nyomon követhetőségének köszönhetően. Most elég ha azt tudod, hogy a coinokat ennek a technológiának köszönhetjük.
Fontos tudni azt is, mivel ez network vállalkozás, hálózatot is építhetsz, de nem kötelező! Lehet ez a Te befektetésed, ami a tőzsdére kilépés után a sokszorosát fogja érni. Másik bejegyzésben erről még fogok írni.
A márc.15.-én lejáró határidők ezzel a művelettel kapcsolatosak.
Minden esetben megduplázódnak a még nem bányászó tokenek, amikor ez a bizonyos split a 100%-ot eléri. Ami a nagy varázslat, hogy most egy szerencsekereket is megforgathatsz, így kapsz még plusz 25-50-100% tokent, attól függően hol állítod meg!
A következő split 1-2 hónapon belül lesz ismét 100 %-on. És most nagyon figyelj! Ettől az időponttól számítva 5 napod lesz, hogy bányászni küld a tokeneket! Fontos, hogy betartsd ezt az 5 napot, és akkor a kibányászott coinjaidat is megduplázza a cég!

          Ez egyszeri ajánlat, később lehet, hogy bánni fogod, ha most hagyod elmenni magad mellett!
Ezt az ajánlat kombinációt ha kihasználod, a befektetett tőkéd közel 3-szor annyit fog érni.
Vannak egyszerű csomagok és kombinált csomagok is, Te döntöd el melyiket vásárolod meg!
110-510-1000-5000- és még nagyobb csomagok vannak, ez euróban értendő, és mindegyikhez tartozik egy plusz 30 euros költség.
Miért nem érdemes kihagyni ezt a remek lehetőséget? Létezik egy másik mutató is, ami most 99%-on áll, és amint eléri a 100%-ot, emelkedni fog a coin értéke. Ez azt is jelenti, hogy már a Te coinjaid is többet fognak érni!
Érdemes megfontolni, mikor kezded el!
A OneCoin-OneLife az a sikertörténet ami nélküled is íródik, nem számít benne vagy-e, vagy sem!

És van még egy határidős lehetőségünk! Van coinod? Igen? Akkor február végéig vásárolhatsz  OneLife részvényopciót, azaz OFC-t fele áron! Nincs coinod, de befektetnél?Regisztrálni kell, csomagot vásárolni, abban pedig segítünk GIFT- kóddal, hogy coin nélkül euróért OFC-hez juthass. Ennek  értéke a tőzsdére kerülés után fog igazán megugrani, úgy mint a onecoin is óvatos becslések szerint min. 25 , 2018 elején vagy több eurot érhet majd!
Érdekelnek ezek a lehetőségek, opciók? Vedd fel  velem a kapcsolatot, megbeszéljük, Neked milyen megoldás a tökéletes!
Csak, hogy tudd, megnyílt a DealShaker webáruház,  itt vásárolni tudsz coinért, és értékesíteni az üzleted, szolgáltatásod. Erről fogok írni egy külön bejegyzést!

Regisztrálni itt is tudsz:     http://onelife.eu/signup/csaszihajni
Elérhető vagyok
06 20 386 4877
csaszihajni@gmail.com
csaszihajni1   /skaypon, egyeztetni kell/
Baráti üdvözlettel                  Császi Hajnalka

Lábad előtt hever a pénz! A kérdés az ……

A kérdés az , Te mit teszel?
Gyakran hallod Te is, hogy ablakon kidobott pénz? Sokkal gyakrabban szembesülünk ezzel a néha fájdalmas megállapítással, mint szeretnénk. Vásárolunk nagy megindulásunkban teljesen felesleges dolgokat, aztán jól eltesszük, ne is lássuk? Te utána számolsz időnként, mennyi pénzt költesz el felesleges dolgokra? Én egy határidő naplóban vezetem a pénzmozgásom. A büdzsé elég szoros, de ha akarok valamit, képes vagyok előteremteni a rávalót. Persze észszerű határokon belül. Hogy jön ez ide? Ha tovább olvasol, azt gondolod itt is fizetni kell, aztán nézhetek a pénzem után! Azt hiszem , tudom, hogy pld. 110 plussz 30 euró nem az elérhetetlen kategória.  Jól jönne egy olyan ajánlat, amivel olyan gazdagságot teremthetnél amiről, még álmodni is alig mersz? Az ajánlat a pénztárcában van! Csak le kell hajolni érte!

Elgondolkodnál egy olyan ajánlaton, ahol kell ugyan befektetni /oktatási csomagra/ valamennyi pénzt, de 200%-ban biztos, hogy a befektetett pénzed értéke folyamatosan emelkedne? Ez a fantasztikus lehetőség olyan mint a lábad előtt heverő kitömött pénztárca, amiért nem hajolsz le, mert az olyan ciki. Esetleg meglát valaki, de nem is tudhatod, hogy tényleg pénz van-e benne. Ki kell nyitni, ha tudni szeretnéd! És ha habot kérsz a tortára, hát nem kell újra és újra vásárolnod. Örökre aktív tag maradsz!
Itt a coinokról, sőt a onecoinról beszélni nem szentségtörés. Új ez a dolog, de az emberek többsége, olyan okos,  nagyon tudják, hogy ez milyen átverés! Kérdezd meg mi a kriptovaluta, okosan lóbálnák a fejüket és azt mondanák, “látod erről beszélek, még magyarul sem tudnak”.  Eszementek, bolondok vagyunk, ha mégis utána járunk, miről is van szó. Minden új dolognak idő kell, hogy elfogadják az emberek, van akinek egy élet is kevés, mert jó neki ugy ahogy van.
A lehetőségek jönnek, mennek az életünkben, és az emberek nagy része, inkább elfordítja a fejét, csak nehogy döntenie kelljen. Így mennél el Te is az évszázad lehetősége mellett? Informálódás, kérdezés nélkül? 2018-ban garantáltan fájni fog a fejed, de ha falba vered is, akkor sincs az időben ide visszaút!

Téged érdekel a jövő, a jövő fizetőeszköze, egyébként nem olvasnád most ezt.
Érdekli a bankokat is az a technológia ami a kriptovaluták születését lehetővé tette. A nagy átveréstől eljutottak odáig, hogy már nekik is kell a blokchan technológia, a saját kiadásaikat csökkentenék vele. A nagy elme aki a bloklánc technológiát megalkotta, a japán Satoshi Nakamoto.
Nemrég olvastam, a zene iparban, a divat szakmában és a legelképesztőbb helyeken gondolkodnak az alkalmazásán, nem lehet megállítani a fejlődést.
Azért foglalkoztam kicsit ezzel a témával, hogy lásd a jövőt, amit a bloklánc technológia megalkotása indított el.
Visszatérve, az orrod előtt lévő lehetőség is a blokláncnak köszönhető. Egy másik nagy elme, egy hölgy Dr  Ruja Ignatova, olyan kriptovalutát hozott létre, amivel mi egyszerű emberek is mindenképp pénzt “szaporíthatunk”, és kereshetünk, akár vagyont teremthetünk. Az óriási marketing és háttér munkának köszönhető, hogy a OneLife vállalat és a onecoin 2018 elején tőzsdére kerűl, a nyilt, szabad kereskedésbe. Tudod ez mit jelent? Ha lesz onecoinod, eladhatod a tőzsdén, óvatos becslések szerint is 25 eurót érhet 1 onecoin. A mai árfolyamon 7.85 euró az értéke.

 

Csak pár adat, közel 3millió tag, 8000 elfogadóhely amiről a 2017.03.15.-én nyitó “webáruházban” tájékozódhatsz, ahol coinnal fizethetsz. A webáruházban üzletek, áruházak, szogáltatók, szállodák, éttermek, egyéni hírdetők ajánlatait találod meg. Ha akkor lesz onecoinod lényegesen olcsóbban jutsz mindenhez. Hogy miért? Kérdezz és elmondom!
Van még egy opció, amit szeretnék megosztani Veled, hiszen vissza nem térő ajánlat a cég részéről. Ha van coinod /regisztrált tag vagy, és megvetted valamelyik csomagot/ részvény opciot vehetsz, azaz OFC-t onecoinért, ezt márc.15.-ig fele áron megteheted és részesülhetsz a cég forgalmából. Kettő év alatt 6 milliárd eu-os forgalmat produkált a OneLife! Két év alatt! Ezt csak évekkel később tudta az Apple, a Google, vagy a Facebook is hozni.

Érdekelnek a részletek? Kérdésed van? Keress elérhetőségeimen:
                                                                                            csaszihajni@gmail.com
skaypon:                                                                          csaszihajni1 /ehhez egyeztetnünk kell/
                                                                                             06 20 386 4877
Regisztrálni szeretnél? Itt is megteheted            http://onelife.eu/signup/csaszihajni
Elfogadóhely szeretnél lenni? Itt jelentkezz       http://dealshaker.eu/signup/csaszihajni

Írj, hívj, megbeszéljük!
Baráti Üdvözlettel, Császi Hajnalka